Korózs Gábor vagyok.
Egerben születtem és nőttem fel, "kutyás" családban. Otthon mindig fajtatiszta
kutyák voltak.
Én 14 évesen kaptam meg az
első saját kutyámat Ő egy szálkásszőrű tacskó volt aki
munkában és küllemben egyaránt, rövid
idő alatt champion lett. Az egyből hamar több lett és pár év alatt
a világ legjobb vadásztacskó tenyészete lett kennelem, természetesen
ez még mind családi támogatással, segítséggel.
20 éves korom óta vagyok
nemzetközi FCI küllembíró természetesen először tacskó fajtacsoportból
tettem vizsgát. Testvérem ekkor már
nemzetközi hírű foxterrier tenyésztő volt egyrészt innen a kötődés a
terrierek felé. Másrészt vadászkutyás szereplésem alatt képeztem ki saját welsh
és border terriert is.
Ebből és a temperamentumos terrier
fajtákhoz fűzödő érdeklődésemből következett, hogy amint lehetett a
hosszúlábú majd rövidlábú terrierekből szintén vizsgát tettem. Külföldi vadászvizsgáim
során találkoztam és figyeltem fel egy igazi karakteres munkakutyára a
skót terrierre.
Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon is
előtérbe került és egyre népszerűbb ez a fajta. Az elmúlt években volt
szerencsém több országban bírálni (Ausztria; Lengyelország; Szlovákia;
Oroszország; Horvátország; Románia; Németország..) skót
terriert, több alkalommal itthon is.
A hazai állomány az utóbbi
években pozitív fejlődésen ment keresztül. Mivel nemzetközi törekvés a
minél egészségesebb kutya tenyésztése, javaslom a tenyésztőknek a
fajtájuk ilyen irányú befolyásolását, különös tekintettel a modern
egészséges lábszerkezetre. Ezen kívül az ősiség megtartását:-
Örülnék neki ha a klub vagy valamelyik tenyészet felkarolná
valamilyen vadászati alkalmazását a fajtának.
Tisztelettel: Korózs
Gábor
Bodony, 2006.
március 18.